Megtelt az M3 Business Center egyik épülete

Az M3 Business Centerben közel hatezer négyzetméternyi irodát bérel augusztustól a Budapest Környéki Törvényszék, ezzel az irodakomplexum ’A’ épülete szinte teljesen megtelt.

A Törvényszék eddig különbözÅ‘ épületekben elhelyezett szervezeti egységei mellett, a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is az M3 Business Centerbe költözik. A megállapodást közel egy éves tárgyalás elÅ‘zte meg.  Az 5 900 négyzetméteres bérbeadás az év eddigi legnagyobb új irodabérleti tranzakciója.

 

„Ez a bérbeadás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a CPI Hungary minden ügyfél érdekeit ki akarja, és ki tudja szolgálni. Fontos volt ez a szerzÅ‘déskötés számunkra hiszen, jól mutatja, hogy az M3 Business Center fokozatosan visszanyeri korábbi pozícióját. A Budapest Környéki Törvényszékkel kötött bérleti szerzÅ‘dés - a Fornax ICT-vel kötött megállapodás után - komoly visszajelzés jövÅ‘beni fejlesztéseinkre vonatkozóan is. Hiszem, hogy minden partnerünk számára a CPI Hungary (korábban Ablon) 20 éves fejlesztÅ‘i tapasztalatának megfelelÅ‘ magas színvonalú bérbeadási-üzemeltetési tevékenységünk biztos hátteret nyújt ahhoz, hogy különleges igények kapcsán is minket válasszanak.”– mondta el Lovro Adrienn, a CPI Hungary vezetÅ‘je a szerzÅ‘déskötés kapcsán.

 

M3 BC2014. augusztus 15-tÅ‘l az M3 Irodaházban, egy épületben folytatja munkáját a Budapest Környéki Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának Polgári I. és II. fokú Szakága, Gazdasági Kollégiumának Cégbírósága, CsÅ‘d- és Felszámolási és Peres csoportja, a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, továbbá a Végrehajtók Irodája és a Büntetés-végrehajtási Csoport.

 

Az étteremmel, nagyszámú parkolóhellyel rendelkezÅ‘ M3 Business Center az M3-as autópálya bevezetÅ‘ szakaszánál, a 1-es metró és a Városliget közelében található. Míg a korábban felújított „A” épület jól cellázható, 150-1000 négyzetméterig osztható irodaszintekkel rendelkezik, addig a 2008-ban átadott 6 emeletes „B” épület modern, világos, jól formálható nagy terei impozánsan tágas egyterű irodák kialakítására nyújt lehetÅ‘séget.  Az irodakomplexum ismert vállalatok székhelye, itt bérli irodáját a Fornax ICT, az Interticket, a Creditexpress, a Groupama Garancia, a Brother International és az Öko Pannon.

Forrás: CPI Hungary
Tartalmi partnerünk a 

KÖVESS MINKET









Raktár ajánló

Polgár raktárcsarnok - Ipari Park M3

Hízlalda u. 3.

kiadó raktár1293 m2
bérleti díj4.5 - 4.5 €/m²/hó+áfa

G.L.Outlet-RAKTÁR

Kinizsi Pál utca 29.

kiadó raktár14500 m2
bérleti díj4 - 5 €/m²/hó+áfa

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

D210 Raktárbázis

Keresztúri út 210.

kiadó raktár19443 m2
bérleti díj3 - 6 €/m²/hó+áfa

Atlanta Center

Dulácska u. 2.

kiadó raktár4759 m2
bérleti díj2 - 3.5 €/m²/hó+áfa

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

Raktár kereső

string(69) "/raktarpiaci-hir/Megtelt-az-M3-Business-Center-egyik-AcpAflete/45250/"
string(13) "107.23.37.199"
NULL
string(11) "raktar.info"
string(3) "ih9"