Kínai kézbe kerülhet a budapesti reptér

Nagy az érdeklődés a német Hochtief csoport nemzetközi repülőtereket, köztük a ferihegyit üzemeltető cégekből álló holdingjáért. Lapértesülések szerint francia, német és kínai befektetők is érdeklődnek az üzlet iránt, amelyet még az idén lebonyolít a Hochtief.

A Hochtief a budapesti mellett az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i, a tiranai nemzetközi repülÅ‘tér üzememeltetésében érdekelt. A Liszt Ferenc Nemzetközi RepülÅ‘teret üzemeltetÅ‘ BA Zrt.-ben többségi tulajdonos, és egy júniusi kormányhatározat szerint meg kell vásárolnia az állam 25 százalék plusz egy szavazat nagyságú részesedését.

 

A Hochtief a második negyedév üzleti eredményeirÅ‘l beszámoló szerdai közleményben azt írta, hogy "rendkívül elégedett" az értékesítési folyamat eddigi alakulásával. A cég több ajánlatot kapott, és az ügyletet várhatóan az év végéig lebonyolítják - áll a közleményben, amelyben azonban nem részletezik, hogy kik a jelentkezÅ‘k, és milyen ajánlatot tettek. A Dow Jones hírügynökség viszont úgy tudja, hogy négy csoport versenyez. Az egyik az egyebek között a frankfurti repülÅ‘teret üzemeltetÅ‘ német Fraport, amely a Deutsche Bank RREEF elnevezésű ingatlanfejlesztési alapjával közösen pályázik. Jelentkezett a Vinci SA francia építÅ‘ipari társaság is. Ez a két pályázó indul a legjobb esélyekkel, de jelentkezett a német Allianz Capital Partners és a Global Infrastructure Partners infrastruktúra-fejlesztÅ‘ alap konzorciuma, valamint a Hainan Airlines (HNA) kínai légiközlekedési csoport is. A kínai cég 1,3 milliárd euró körüli ajánlatával a legtöbbet ígérÅ‘ pályázók között van.

 

A Dow Jones szerint a pályázók augusztusban átvilágítják a Hochtief portfóliójában lévÅ‘ reptér-üzemeltetÅ‘ társaságokat, felmérik pénzügyi, gazdasági és jogi helyzetüket, és helyszíni szemléket is tartanak. A hónap végén aztán a Hochtief kiválaszt majd a négybÅ‘l két pályázót, akikkel megkezdi a részletes tárgyalásokat. A Hochtief a legnagyobb német építÅ‘ipari társaság, többségi tulajdonosa azonban spanyol, a rivális ACS konszern, amely a második negyedévben növelte a részesedését 50 százalék fölé a korábbi 36 százalékról. A Hochtief a második negyedévben 13,5 millió euró adózás utáni nyereséget ért el. Egy évvel korábban még 54,1 millió euró volt a profit. A bevétel viszont az elÅ‘zÅ‘ évi 5,1 milliárd euróról 5,46 milliárdra emelkedett, a rendelésállomány pedig 42,3 milliárd euróról 47 milliárdra nÅ‘tt.

Forrás: MTI
Tartalmi partnerünk a 

Adja fel Ön is ingyen raktárkeresését!

** 1000m²
2019. 04. 15.
** 300 - 400m²
2019. 04. 04.

Meghirdetné raktárkeresését?

Ide kattintson!

KÖVESS MINKET









Raktár ajánló

Polgár raktárcsarnok - Ipari Park M3

Hízlalda u. 3.

kiadó raktár1293 m2
bérleti díj4.5 - 4.5 €/m²/hó+áfa

G.L.Outlet-RAKTÁR

Kinizsi Pál utca 29.

kiadó raktár14500 m2
bérleti díj4 - 5 €/m²/hó+áfa

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

Székesfehérvár - Börgöndi raktár

Börgöndi út 53.

kiadó raktár0 m2
bérleti díj0 - 0 €/m²/hó+áfa

Raktar XXII Ker. Campona

Nagytétényi út 100-102

kiadó raktár500 m2
bérleti díj3.5 - 5 €/m²/hó+áfa

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

Raktár kereső

string(63) "/raktarpiaci-hir/Kinai-kezbe-kerulhet-a-budapesti-repter/26279/"
string(12) "3.84.182.112"
NULL
string(11) "raktar.info"
string(3) "ih9"