Új szabályok bringásoknak

A gyerek lába ne érhessen a kerékhez, a dinamós első és hátsó lámpákat lehessen együtt kapcsolni.

Új előírások vonatkozhatnak a kerékpáros közlekedésre a kormány rendelettervezete szerint: a biciklista is viselhetné az első és a hátsó lámpát, továbbá megengednék a villogó lámpa használatát is.

 

A kormány honlapján megjelent tervezet legtöbb új szabálya a kerékpárok világítását módosítja. Jelenleg csak a hátsó világításnak kell olyannak lennie, hogy azt tiszta időben 150 méteres távolságból látni lehessen. Az új előírás ezt kötelezővé teszi az első lámpára is.

 

Az első és a hátsó lámpa „elhelyezhető” a hajtó személyen is. Ez, illetve a rögzített lámpa villogó üzemmódú is lehet. A villogás frekvenciája – a percenkénti felvillanások száma – 120 és 200 közé kell, hogy essen. Ha utánfutót vontat a kerékpár, akkor csak az egyik lámpája villoghat, míg „normál” esetben az első és a hátsó lámpánál is megengedett a villogó üzemmód.

 

A tervezet megkülönbözteti a dinamós és az elemes – önálló energiaforrású – lámpákat. A dinamós változatnál együtt kell be- és kikapcsolhatónak lennie az első és a hátsó lámpának.

 

A láthatóság eszközei a küllőprizmák is. Ezek helyett alkalmazható lesz fehér fényvisszaverő körgyűrű is a gumiabroncsokon.

 

A gyerekülést a két keréktengely közé, a hosszanti középvonalban kell elhelyezni. A vezető háta mögött – a csomagtartóhoz rögzítve vagy annak a helyén – külön feltételekkel helyezhető el a gyerekülés. Ezek a feltételek: a gyereket az ülésben tartó heveder tegye lehetetlenné azt, hogy abból a gyerek ki tudjon bújni, illetve az ülés lábtartója akadályozza meg azt, hogy a gyerek lába a kerékhez érhessen. A gyerekülés, illetve annak tartozékai nem lehetnek összefüggésben a kormányzott kerékkel, illetve az azzal együtt forduló szerkezettel.

Forrás: MTI
Tartalmi partnerünk a 

KÖVESS MINKET









Raktár ajánló

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

G.L.Outlet-RAKTÁR

Kinizsi Pál utca 29.

kiadó raktár14500 m2
bérleti díj3 - 5 €/m²/hó+áfa

Polgár raktárcsarnok - Ipari Park M3

Hízlalda u. 3.

kiadó raktár1293 m2
bérleti díj4.5 - 4.5 €/m²/hó+áfa

Ungvár Irodaház raktár

Ungvár utca 64-66.

kiadó raktár331 m2
bérleti díj4.9 - 5.8 €/m²/hó+áfa

Rigó Raktárbázis

Debrecen

kiadó raktár680 m2
bérleti díj1.8 - 1.8 €/m²/hó+áfa

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

Irodaház kereső

string(49) "/raktarpiaci-hir/Uj-szabalyok-bringasoknak/44639/"
string(13) "18.212.93.234"
NULL
string(11) "raktar.info"
string(3) "ih9"