Milliárdos logisztikai központ fejlesztés Debrecenben

Európai uniós támogatással csaknem tízezer négyzetméteres raktárcsarnokot épített Debrecenben a Transped cégcsoporthoz tartozó Delog Kft.; a csütörtökön átadott, 1,296 milliárd forintos beruházáshoz ötven százalékos támogatást nyertek a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon.

Fülöp Zsolt, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: az új csarnok a fosszilis energiák teljes kizárásával működik: a hőszivattyús fűtési-hűtési rendszer mellett tisztán elektromos energiát használnak, amit - napelemek telepítésével - saját energia termeléssel fognak később kiváltani. A Transped szállítással, raktározással, logisztikával foglalkozó cégcsoport tavalyi árbevétele mintegy 7 milliárd forint volt, idei tervük meghaladja a nyolcmilliárd forintot - tette hozzá az ügyvezető az MTI érdeklődésére. Fülöp Zsolt elmondta azt is, hogy az új csarnok egyik fele már megtelt áruval, a másik felében pedig magasabb hozzáadott értéket jelentő csomagolással egybekötött raktárhelyet alakítanak ki, amely a csaknem 500 főt foglalkoztató cégcsoportnál további 30 új munkahelyet jelenthet a jövőben.

Forrás: MTI
Tartalmi partnerünk a 

Adja fel Ön is ingyen raktárkeresését!

** 300 - 500m²
2018. 10. 18.

Meghirdetné raktárkeresését?

Ide kattintson!

KÖVESS MINKET









Raktár ajánló

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

G.L.Outlet-RAKTÁR

Kinizsi Pál utca 29.

kiadó raktár14500 m2
bérleti díj3 - 5 €/m²/hó+áfa

MetLog Szerencs

Gyár utca 19.

kiadó raktár9254 m2
bérleti díj2.2 - 2.2 €/m²/hó+áfa

Ungvár Irodaház raktár

Ungvár utca 64-66.

kiadó raktár331 m2
bérleti díj0 - 0 €/m²/hó+áfa

198m2-től eladó raktár, műhely, telephely Nagytarcsa

Ganz Ábrahám utca 2.

kiadó raktár498 m2
bérleti díj0 - 0 €/m²/hó+áfa

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

Irodaház kereső

string(77) "/raktarpiaci-hir/Milliardos-logisztikai-kozpont-fejlesztes-Debrecenben/28544/"
string(14) "54.158.208.189"
NULL
string(11) "raktar.info"
string(3) "ih9"