A Goodman a Stanley Black & Deckernek fejleszt új központot

A Goodman Csoport (“Goodman”, “Csoport”) 64 462 négyzetméteres, kulcsrakész létesítményt épít a Stanley Black & Decker számára Tessenderlo városában, a belgiumi Limburg tartományban. Ez a legnagyobb ipari ingatlanfejlesztés Belgiumban az utóbbi három évben.

A komplexum 61 486 négyzetméter raktárat, 2 398 négyzetméter iroda- és közösségi teret, valamint 578 négyzetméter műszaki helyiséget foglal magában. Az építkezés idén novemberben kezdődik és több ütemben valósul meg. A raktár első felét, valamint a teljes irodaterületet 2012 áprilisában, a fennmaradó részt pedig 2012 novemberében adják át. “Nagy örömünkre szolgál, hogy a Stanley Black & Decker bennünket bízott meg új létesítményének megvalósításával. Idén júniusban kezdtük meg egy másik raktár- és elosztó központ építését Puurs városában, így ez már az idei második fejlesztésünk Belgiumban. A mostani a legnagyobb ipari beruházás az országban 2008 óta, egyben a Goodman piaci erejének újabb példája” – mondta Kim Cornille, a Goodman belgiumi igazgatója.

 

További bővülés esetén újabb területek állnak a Stanley Black & Decker rendelkezésére a mintegy 150 ezer négyzetméteres tessenderlói telken, így a jövőben akár 15 ezer négyzetméterrel is kiegészülhet a létesítmény. “Öröm újra a Goodmannel dolgozni. Azért szerződtünk ismét velük, mert rendkívül elégedettek vagyunk az általuk kínált rugalmas megoldásokkal, továbbá biztosak lehetünk benne, hogy a megállapodásban szereplő, igen feszes időkereteken belül elkészül az új raktárunk” – mondta Henk Vyncke, a Stanley Black & Decker EMEA régióért felelős alelnöke. A tárgyalások során a Stanley Black & Deckert a Jones Lang LaSalle képviselte.

 

“Büszkék vagyunk rá, hogy a Goodman és a Stanley Black & Decker partnerei lehettünk e kulcsrakész fejlesztésről szóló tárgyalások során. A sikeres megállapodás révén a Stanley Black & Decker növeli elosztóközpont-hálózatának és folyamatainak hatékonyságát, továbbá összpontosítja a raktározás területén eddig megszerzett szakértelmét. Az épületek elhelyezkedése kiváló, a közelben található a meerhouti konténer terminál, amelynek kiváló összeköttetése van a főbb európai autópályákkal és kikötőkkel” – mondta Walter Goossens, a Jones Jang LaSalle Ipari Ingatlan Ügynökségének vezetője. A terület Tessenderlo városában, a több nagy, multinacionális vállalatnak otthont adó Ravenshout Ipari Zónában fekszik. Stratégiai elhelyezkedéssel bír az Antwerpen – Lummen – Liège logisztikai tengelyen, és közvetlen kapcsolata van a mindössze 3,5 kilométerre húzódó E313 főúttal. Nyolc kilométerre található Meerhout belföldi konténer terminálja, 62 kilométerre Antwerpen kikötője, 70 kilométerre Liège kikötője, valamint 80 kilométerre Brüsszel repülőtere.

 

A létesítmény adatai:

 

61 486 négyzetméter raktárterület

10,5 méteres belmagasság

93 rakodókapu

2, egyenként mintegy 30 ezer négyzetméteres egység

gazdaságos léghűtő rendszer (free cooling) a raktárban

FM sprinkler rendszer

 

A létesítmény számos, a fenntarthatóságot szolgáló tulajdonsággal rendelkezik majd a fény- és mozgásérzékelőktől a belső terekben hasznosított természetes fényen át a falak és a mennyezet fényvisszaverő fehér festéséig.

Forrás: Goodman
Tartalmi partnerünk a 

Adja fel Ön is ingyen raktárkeresését!

** 80 - 100m²
2018. 01. 23.
** 200 - 300m²
2018. 01. 23.

Meghirdetné raktárkeresését?

Ide kattintson!

KÖVESS MINKET









Raktár ajánló

M3 Logisztikai Központ

Székely Elek út 11.

kiadó raktár19950 m2
bérleti díj1.2 - 2.5 €/m²/hó+áfa

Eladó Biatorbágyi telephely

Baross Gábor utca

kiadó raktár0 m2
bérleti díj0 - 0 €/m²/hó+áfa

MetLog Miskolc

Kistokaji út 7. hrsz.: 015, 017/3, 019

kiadó raktár5800 m2
bérleti díj2.9 - 0 €/m²/hó+áfa

Rénóudvar

Váci út 168.

kiadó raktár488 m2
bérleti díj2 - 4.5 €/m²/hó+áfa

Orion Park

Orion u. 14.

kiadó raktár2462 m2
bérleti díj2 - 2 €/m²/hó+áfa

Cserkesz Factory

Cserkesz u. 42.

kiadó raktár4050 m2
bérleti díj2 - 2 €/m²/hó+áfa

Társoldalak


Irodaház kereső

string(81) "/raktarpiaci-hir/A-Goodman-a-Stanley-Black-Deckernek-fejleszt-uj-kozpontot/29899/"
string(12) "54.82.29.141"
NULL
string(11) "raktar.info"
string(3) "ih9"