70 százalékos növekedés a Közép-Európa befektetéseinél

A Cushman & Wakefield szerint Közép-Európa fő piacainak befektetési aktivitása jelentősen megnövekedett a harmadik negyedévben, hozzávetőlegesen 1,5 milliárd euró befektetés történt itt, míg az előző negyedévben csupán 630 millió.

Az idei évben mostanáig 3,25 milliárd euró befektetés történt a régióban, tavaly ugyanebben az időszakban 1,91 milliárd. A tranzakciók száma és mérete is növekedett, idén eddig 78 ügylet köttetett, míg tavaly ugyanekkor csupán 49.

 

James Chapman a Cushman & Wakefield Partnere a következőket mondta 2013 első három negyedévének aktivitásáról: “A befektetési aktivitás hozzávetőlegesen 24 százalékkal meghaladja az elmúlt 5 év átlagát. A piacokra, főleg Lengyelországra és Csehországra pozitivitás jellemző. Szlovákia és Románia is az aktivitás fellendülését tapasztalja, de Lengyelország az aki jó teljesítményével kiemelkedik Európa 10 fővárosa közül.”

 

A befektetési aktivitás megduplázódott a harmadik negyedévben Lengyelországban és elérte a 943 millió eurót, mely növekedés az előző év azonos időszakához képest, amikor ez csupán 454 millió euróra rúgott. Csehországban is jelentős növekedés történt, mely főként a The Park tranzakciónak köszönhető, mely a harmadik negyedéves befektetést 344 millió euróra emelte. Itt az első negyedévben 80 millió míg a második negyedévben 245 millió euró befektetés történt. Szlovákiában ez a szám 90 millió euróra rúg, mely hasonló az előző negyedév eredményéhez.

 

Az előző negyedévvel ellentétben a CE régióban, ebben a negyedévben a kiskereskedelmi befektetések voltak a meghatározóak, az összbefektetések 52 százalékát tették ki, míg az iroda 38 százalékért és az ipari 8 százalékért felelt. Ez inkább azon különböző méretű kiskereskedelmi tranzakcióknak köszönhető, mint a Silesia City Center (412 millió euró) és a Galeria Dominikanska (151,7 millió euró) és nem a befektetők preferenciájának megváltozásából adódott.

 

Közép-Európa a befektetők széles skáláját vonzotta a harmadik negyedévben, mely fellendítette a piacot és újabb vevőket csalogatott. Az Allianz és a Gingko Tree együttműködése új tőke lehetőséget jelent a régiónak melyhez hasonlóan a NEPI több bevásárlóközpont ügylete Romániában és az Aupark Zilina megvásárlásával a Szlovák piacon. További aktív befektetők a régióban pl. az IVG, a Hines, a Tristan Capital, az Azora és a GLL.

 

Az elmúlt negyedév tapasztalataival kapcsolatban Chapman hozzátette: “Az év utolsó hónapjaiban jelentős aktivitásra számítunk. Varsó árai európai szinten is kedvezőnek számítanak és várhatóan sok, minőségi, jól profitáló ingatlan kerül majd a piacra, melyek mind a jelen lévő mind az új befektetők érdeklődését felkeltik majd a CE régió iránt.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Cushman&Wakefield
Tartalmi partnerünk a 

KÖVESS MINKET









Raktár ajánló

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

G.L.Outlet-RAKTÁR

Kinizsi Pál utca 29.

kiadó raktár14500 m2
bérleti díj3 - 5 €/m²/hó+áfa

Polgár raktárcsarnok - Ipari Park M3

Hízlalda u. 3.

kiadó raktár1293 m2
bérleti díj4.5 - 4.5 €/m²/hó+áfa

Ungvár Irodaház raktár

Ungvár utca 64-66.

kiadó raktár331 m2
bérleti díj4.9 - 5.8 €/m²/hó+áfa

Cserkesz Factory

Cserkesz u. 42.

kiadó raktár2870 m2
bérleti díj2.5 - 2.5 €/m²/hó+áfa

A Háros 7 raktárbázis

Háros u. 7.

kiadó raktár3620 m2
bérleti díj3.3 - 0 €/m²/hó+áfa

Irodaház kereső

string(78) "/raktarpiaci-hir/70-szazalekos-novekedes-a-Kozep-Europa-befekteteseinel/44652/"
string(13) "18.212.93.234"
NULL
string(11) "raktar.info"
string(3) "ih9"